Abaházi Csaba

Abaházi Csaba

Bemutatkozás

Abaházi színpadi rutinja szinte egyedülálló.

Talán kevesen tudják, de a 90-es évek elején nem csak zenei karrierje (a Sing Sing énekese volt) indult be, hanem műsorvezetőként is egyre több feladatot kapott, hiszen zenekara frontemberként napról-napra bizonyította „színpadra termettségét”, lazaságát, hogy jól bánik a közönséggel; közvetlen, barátságos és mindezek mellett még szuggesztív is.

Első „munkája” színpadi műsorvezetőként kapásból egy hétig tartott, 1990-ben a tokaji Rock Gyermekei táborban 7 estén át tartotta szóval a városka főterén a közönséget.

1999-ben kezdett rádiózni, 2000-től tv műsorokat vezet, és ez – szinte természetes velejárójaként – vonzotta a színpadi felkéréseket. Fesztiválok, koncertek, elegáns céges bulik, családi napok, vetélkedők, sajtótájékoztatók, klub-, étterem- vagy üzletnyitó rendezvények, műfaji korlátok nélkül, dobogón, pódiumon, emelvényen, kisebb és nagyobb színpadokon, egészen kisszámú, és óriási közönség előtt egyaránt megállta már a helyét az elmúlt évtizedekben.

Láthatta – és hallhatta – őt a közönség a Sziget nagyszínpadán, a siófoki szabadtéri színpadon a Balaton Szépe választás gáláján, a legendás Coca Cola Beach House színpadán, több évig volt házigazdája a Kapcsolat koncerteknek, a tabáni majálison is ő szólítja színpadra a legendás zenekarokat, előadókat évről évre.  
A legnagyobb hazai sztárok (Ákos, Caramel, Irigy Hónaljmirigy, TNT, Dobrády Ákos, Nox, Zséda, Ganxsta Zolee, stb…) megakoncertjeiken szintén Abaházit kérték, kérik fel, hogy hozza hangulatba a közönséget, mielőtt ők színpadra lépnének az Arénában, a Syma csarnokban, vagy éppen a debreceni Főnix csarnokban.

Többek között az Eon, a MKB, a Bosch, a BAT (British American Tobacco), az Audi, a Claas családi napjain, céges rendezvényein szórakoztatta, tájékoztatta a gyárak, cégek dolgozóit és hozzátartozóikat.

Vezetett műsort a Múzeumok éjszakáján, dolgozott gyorsulási versenyen, autós tesztpályán (Pannonring, Hungaroring, Continental – Gyulafirátót), kenyérszentelőn, Főtér átadón, Autómentes napon, Pont ott party-n (Margit-szigeti Atlétikai centrum), a Felelős Állatbarátok rendezvényein, pl.: Kutya Futta a városligetben, az Erzsébet tábor nyitó- és záró rendezvényein(Millenáris), falunapokon, városi ünnepeken, borfesztiválon, konferált karaokee versenyen, flash mob-on, óvodai bálon és esküvőn is…

És éppen most várja a következő felkérést! :)

Repertoár

Technika