Organism

Organism

Bemutatkozás

A 2013-ban alakult Organism zenekar alapja az ’50-es, ’60-as években, az USA-ban igen népszerű zenekari összeállítás, a Hammond orgona trió (orgona, gitár és dob), melyben a basszust is az orgonista játssza (bal kézzel és lábbal). Mi ezt az alapfelállást egy énekesnővel és kezdetben egy fuvolistával egészítettük ki, annak érdekében, hogy különlegesebb, színesebb hangzást tudjunk megteremteni, melyet a hangszerelés mellett a dalszövegek őszintesége is alakít. Első EP-nk 2014-ben készült el „Pictures of a Day” címmel (Lángoló Gitárok blog). Zenénken érződik néhány meghatározó orgonistának és zenekaraiknak hatása (Jimmy Smith, Larry Young, Eddy Louiss, Larry Goldings, dr. Lonnie Smith), illetve a 60-as 70-es évek jazz-rock korszakának hangzása, kísérletei és szövegvilága (Pink Floyd, Jimmy Hendrix Experience, Traffic, Brian Auger’s Oblivion Express). Folyamatosan játszunk klubokban, fesztiválokon és egyéb rendezvényeken egyaránt. 

Repertoár

Feltöltés alatt.

Technika

Feltöltés alatt.