Music Fashion "önéletrajz"

 

Music Fashion önéletrajz – avagy zene és sales, no meg a divat!

"Valahol ott kezdődött a zenei pályafutásom, amikor Zsolt barátom, aki 1999-ben már a Danubius Rádió kreatív csapatában dolgozott, felhívott, hogy adjak egy önéletrajzot, mert az előző esti rádiós buliban „rátukmált” engem a salesvezetőre.

Az önéletrajzomba persze az akkor éppen befejezés előtt álló jogi egyetemi tanulmányaimon kívül csak 1-2 budapesti szórakozóhelyet tudtam felsorolni, ahol pultosként dolgoztam. De ha jobban megnézzük, akkor koncertek alatt sört csapolni valójában zene és sales.

A felvétel sikerült, reklámértékesítő lettem és életem 7 legjobb évét töltöttem el a Danubius Rádióban, ahol már a marketing szakkifejezések szerint is kombináltam a sales-t és a zenét.

A bűvös 7 év nálam is változást hozott: a következő 5 évre a 90.9Jazzy Rádió kereskedelmi vezetője lettem, és a mai napig vallom, hogy a rádió ÖRÖK!

2010-ben az én Garami Gábor barátom megkérdezte tőlem, hogy nincs-e kedvem a frissen megalakított zenekarát menedzselni. Mért ne, gondoltam, hiszen a koncertszervezés sem más, mint sales és zene.

Aztán elindult a „lavina”, jöttek a zenekarok, zenészek, hangmérnökök, road-ok, party-k, fesztiválok, lemezek…
Barátságok szövődtek, munkakapcsolatok alakultak, 2011-ben elindult útjára a Music Fashion. Lett egy kisvállalkozásom és baromi szerencsés vagyok, mert nagyon klassz emberekkel dolgozhatok együtt.

A zene és a sales ismét adott. És hogy mit jelez a divat? Na szóval van még pár dolog a tarsolyomban, amivel meglepetést fogok okozni! :)"

Sziszka