Abaházi.RT

Abaházi.RT

Bemutatkozás

Abaházi Csaba 10 évet töltött le a Sing Singben!
A 90-es évek elején a könnyed, laza, bulizós rock zene, a glam, legjelesebb hazai képviselői, a Bon Jovi, a Europe, a Skid Row, a Poison vagy a Warrant által játszott stadion rock hazai úttörőinek egyike volt az 1989-1999-ig működő Sing Sing, melynek Abaházi Csaba volt az énekese, frontembere és szövegírója.

6 nagylemez, 1 koncert album, 2 válogatás és egy feldolgozás korong, illetve a felejthetetlen hangulatú koncertek tették legendássá a csapatot.

A zenekar megszünése után Abaházi a kereskedelmi rádiók egyik mehatározó, emblematikus figurája lett, jellegzetes mély, férfias hangját 10 évig a Danubius Rádióban, 2009-től a Class Fm kívánságműsorában hallhattuk nap, mint nap, jelenleg a Retro Rádió-ban műsora Abaházi Presszó címmel.
Miközben sikert sikerre halmozott tv műsorokban, rádiókban (kétszer választották az év műsorvezetőjévé, szintén két alkalommal kapta a legjobb műsorért járó Voltfolio díjat), természetesen nem szakadt el a zenétől sem.

Alapító tagja volt a Best Of-nak, szerepelt az Irigy Hónaljmirigy koncertlemezén (a Sing Sing legnagyobb slágeréből, a Halál a Májra című klasszikusból készült paródia, az Anyáddal jártam, mind a mai napig a Mirigy bulik egyik csúcspontja), énekelt filmzene albumon (S.O.S. szerelem), közremködött Padödö, Baby Gaby, illetve Kerozin lemezeken, évekig volt tagja a MégEgyKör zenekarnak, és 2012-ben létrehozta saját csapatát, melynek neve: Abaházi Group

Az utóbbi években sok banda próbálkozik eljátszani a Sing Sing egykori klasszikusait (Halál a májra, Valamiben hinni kell, Életfogytig Rock 'N' Roll, Törvények nélkül, stb), de az eredeti hangzást, az egykori feelinget nehéz visszaadni.

Egy valakinek azonban minden alkalommal sikerül: Abaházi Csaba, a róla elnevezett csapatával végre választ ad a szakmabeliek, zenészek, újságírok és természetesen az egykori Sing Sing rajongók újra és újra feltett kérdésére: lesznek-e még valaha olyan jó hanglatú koncertek, mint amilyeneket annak idején csak a Sing Sing tudott?
A válasz: IGEN!

A zenekar örömmel hív vendégzenészeket, énekeseket. Feltűnt már koncertjein Pataky Attila, Balázs Fecó, Varga Miklós, Keresztes Ildikó, az Animal Cannibals. Ilyenkor a csapat természetesen élőben játssza a vendég saját dalait, és jó néhány duett is elhangzik, így születnek megismételhetetlen, felejthetetlen pillanatok.

Természetesen nem csak a múltra támaszkodik Csaba, jelenleg is aktív szerző! Az Abaházi Group koncerteken a régi sikerek mellett megszólalnak az újabb saját szerzemények is, mint például a bulizós „Helló Bátttya”, a közönségsiker „Leszek a tűz” vagy a poénokkal teletűzdelt ˇ”Szeretem, mikor jössz”.

 

Repertoár

SING SING műsor:

Halál a májra
Életfogytig Rock 'N' Roll
Nehéz lehet hősnek lenni
Törvények nélkül
Valamiben hinni kell
Mindig
Sing Sing
Vakáció
Tettes vagy áldozat
Tetovált jel
Lázadó vér
Összetört szívvel
Távol az otthontól
Szárnyalok
Mint a szél
Maligán huligán
Szétszakad az agyam


A csapat előszerettel játssza koncertjein a régi nagyok örökzöld rock klasszikusait és előkerülnek a mai kedvencek is:
 

Edda – Gyere őrült
Edda – A kör
Edda – Kölyköd voltam
Bikini – Részegen ki visz majd haza
Bikini – Fagyi
Bikini – Olcsó vigasz
Magna Cum Laude – Színezd újra
Ákos – Az utolsó hangos dal
Ákos – Indiántánc
Hooligans – Legyen valami
P.Box – A zöld, a bíbor és a fekete
Deák Bill Gyula – A felszarvazottak balladája
Bon Jovi – It’s My Life
Bon Jovi – Born to be my Baby
Smash Mouth – I’m a Believer (Shrek)
MégEgyKör – Még egy kör
MégEgyKör – Védőháló
MégEgyKör – Szeretem, mikor jössz…
Demjén/Bergendy – Sajtból van a Hold
LGT – Ő még csak 14
Lord – Egyedül
Quimby – Autó egy szerpentinen