EGYÜTTMŰKÖDÉSRE ÉPÜL A BELMONDO ÚJ LEMEZE

2013. 11. 20.

Kooperatív címmel új nagylemezt készített a Belmondo. A dalokban a magyar zenei élet előadói, a legkülönfélébb stílusok képviselői szerepelnek vendégművészként. Az album nem titkolt szándéka, hogy megmutassa az együttműködésben rejlő erőt és lehetőséget.

A Belmondo zenekar új nagylemeze, a Kooperatív november 20-án jelent meg. Az album címe arra utal, hogy a dalokat az együttműködés köti össze, hiszen a hazai könnyűzenei élet előadói, más stílusok képviselői szerepelnek bennük vendégművészként. A közreműködők között van Szirtes Edina Mókus hegedűművész-énekesnő, Judie Jay énekesnő, Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese - aki most kivételesen csak fuvolázik-, Eckü, a Hősök rappere, a Fourtissimo rézfúvós kvartett, Kovács Krisztián, a Fish! zenekar frontembere, Czutor Anett énekesnő, Zoohacker és Hatvani Zília dj, Szekeres András, a Junkies frontembere, valamint egy számban Gyurma szkreccsel, egy másikban pedig Bartha Timi énekel.

"Évek óta terveztük, hogy más stílusok képviselőivel dolgozzunk együtt. Voltak korábban is próbálkozásaink, közös dalok és fellépések, de a Kooperatív című lemezünk azért rendhagyó, mert teljes egészében az együttműködésről szól. Alapvetően a dalok karaktere és a barátság határozta meg, hogy kit kértünk fel, de például Fish! Krisztián esetében egy régóta húzódó nézeteltérésünket rendeztünk a közös munkával. A Kooperatív című album felvétele közben egyértelművé vált számomra, hogy az együttműködés sokkal magasabb minőséget képvisel annál, hogy összeadódik két ember munkája. Megsokszorozódnak a zenei ötletek, hangulatok és a hangszeres megoldások. Ha az ember nyitott és befogadó, rengeteget tanulhatunk egymástól. Az együttműködésben komoly erő rejlik. Jó lenne, ha ezt a szemléletet átvihetnénk a baráti társaságokra, a családokra és az egész országra" – mondta Czutor Zoltán, a Belmondo zenekar dalszerző-frontembere.

A Belmondo a tervek szerint tavasszal tartja a Kooperatív lemezbemutató koncertjét, amire minél több közreműködőt szeretne elhívni. A zenekar legközelebb december 14-én a budapesti Gozsdu Manó Klubban lép fel, ahol ízelítőt ad az új album dalaiból, valamint válogat a jól ismert slágereiből. Felcsendül egyebek mellett a Lesz, volt, van, a Mikor, Szájalok, a Szabadon, az Emelt díjas lányok és az új rádiós kedvenc, a We Could Lie.

Belmondo feat. Kovács Krisztián (Fish!): Szívjuk el

http://www.youtube.com/watch?v=SFirWXGzb4Y