Izgalmasan hangzik! Jön a Félbetépve album

2018. 03. 05.

A zenekar története 2016-ban kezdődött, amikor öt öntörvényű,sokat próbált, különleges képességű zenész összesen legalább 100 lemezzel, sikeres produkciókkal, egy tucat zenei díjjal a hátuk mögött úgy döntött, hogy ezentúl együtt alkotnak valami újat, valami mást.
A zenekar motorja nem más, mint Németh Gábor Nemo, akit sok más formáció mellett leginkább a nagysikerű Club54-ből ismerhetünk, amelynek Gallusz Niki mellett az a Juhász Attila volt a harmadik tagja, akivel Nemo a Skyhősben együtt alkot, zenél.

A kezdetek óta egy-két tagcserét megélt a zenekar, de most kialakult a végleges felállás: Nemo és Juhász Attila "Jack" mellett Balázs "Mamó" Tibor ül a dobok mögött, a gitáros Bűdi László, a basszusgitáros pedig Papp Zoltán lett.