Itt van! Megjelent Temesi Berci dupla lemeze, a Symphosium 40

2020. 10. 07.
A negyvenedik születésnapjára készült el Symphosium 40 című dupla lemezével Temesi Berci. Az ország egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitáros-dalszerzője, zenei rendezője egy nagyszabású, másfél évig tartó projekt végére tett pontot: három országból csaknem száz közreműködő részvételével készült a dupla album, amelynek egyik korongján instrumentális, a másikon pedig vokális szerzemények hallgatóak szimfonikus hangszerelésben.
 
Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb, legelismertebb basszusgitárosa, dalszerzője és zenei rendezője, Temesi Berci másfél évig dolgozott a szólókarrierje negyedik nagylemezén, amely a 40. születésnapján, 2020. október 4-én jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában. A Symphosium 40 című dupla lemezen csaknem száz közreműködő szerepel Magyarországról, Németországból és Svédországból. A komolyzenészek az ország legismertebb szimfonikus zenekarainak tagjai, de ebben a felállásban kizárólag Temesi Berci lemeze kedvéért játszottak együtt, a többiek pedig a jazz és a popzenei élet elismert szerzői, szövegírói, hangszeres zenészei és énekesei. A Symphosium 40 című dupla album egyik korongján nyolc basszusgitár központú instrumentális szerzemény kapott helyet, míg a másikon nyolc, énekesekkel rögzített dal szerepel.
 
A zeneszerzők Temesi Berci és Bubenyák Zoltán- aki a hangszerelésért, a mixelésért és a masterelésért is felelt - voltak, de egyes dalokban szintén zeneszerzőként közreműködött a svéd szerzőpáros, Andrea Björkman és Adriana Pupavac, valamint Nagy Laci Gitano, aki az egyik dalban gitározik is. Szolnoki Péter, a Bon Bon zenekar énekese ezúttal fuvolán is közreműködik, hegedül a lemezen Ferencz Péter „Peet”, a Peet Project zenekar alapítója, valamint trombitán játszik Fekete-Kovács Kornél, a Modern Art Orchestra művészeti vezetője. A partitúrákat Werner Gábor írta. – „E műfajban a szellemi ’lakoma’ - beszélgetés, az eszmecsere ideális közege teremtődik meg, a leplezetlen megnyilatkozás, a rögtönzés őszinte pillanatainak varázsával. A „lakoma” résztvevői magvas filozofikus eszmecseréket folytatnak kortárs klasszikus, pop és jazz műfajon belül a hangszerek segítségével”– olvasható a lemezborítón.
 
Az énekes lemez dalszövegeit Lombos Márton, Kálmán Tamás és Nagy Kristóf Bozont írta, a dalokat pedig Veres Mónika Nika, Szolnoki Péter, Kálmán Tamás, Bencsik Tamara, Vavra Bence, Berkes Olivér, Temesi Berci és Nagy Laci Gitano énekelte el.
 
"A Symphosium 40 című dupla lemezzel azt szerettük volna szemléltetni, hogy ha igazán alkotni szeretnénk, a jelenlegi helyzet sem gátol meg minket abban, hogy akár nagy fizikai távolságokat is legyőzve, kreatív módon hagyjunk lábnyomot a művészeti tevékenységünkkel" - mondta Temesi Berci. A Symphosium 40 című dupla lemez Temesi Berci 40. születésnapján, október 4-én jelent meg a Music Fashion Kiadó gondozásában.