Hamarosan érkezik Temesi Berci eddigi legütősebb nagylemeze. Itt az első előfutár!

2021. 12. 13.

Temesi Berci hazánk egyik legfoglalkoztatottabb basszusgitárosa, zenei rendezője, aki sok elfoglaltsága mellett dalszerzőként is képes kamatoztani energiát. Tavaly, a negyvenedik születésnapján jött elő „Symphosium 40” címre keresztelt duplalemezével, december 13-án, hétfőn pedig érkezik az ötödik album, a „Time is not a magazine”.
A „Symphosium 40” duplalemezen (egy instrumentális, egy vokális korong) három országból, csaknem 100 részvevő alkotott az immáron Fonogram-díjas Bercivel, ami vélhetően az átlagnál is hatalmasabb szervezést, munkát igényelhetett, ám ezek a valóban fantasztikus szerzemények egytől-egyig megértek minden fáradozást. Ahogy azt Bercitől már megszokhattuk, ismét egy izgalmas, crossover lemez van születőben.
A „Time is not a magazine” minden eddiginél ütősebb albumon a színpadokon legtöbbször igencsak hátul muzsikáló dobosok kapják a főszerepet. Bár a reflektor viszonylag keveset irányul az ütős hangszereken bizonyító zenészekre, alapjaiban határozzák meg mind a dalok minőségét, mind a koncertek hangulatát. Berci szerint a basszusgitárosok játéka, sikere sokban múlik azon, hogy milyen dobossal kell együtt zenélniük. Így jött az ötlet, hogy az ötödik nagylemezen 12 tehetséges dobos egyéniségére, zenei stílusára, tiszteletére ír 12 dalt. A szerzeményekben minden hangszeres, minden énekes (közel 50 közreműködő) emel kalapot a dobosok előtt.
A 12 dalt azonban videóval is alátámasztja az ötletgazda csapata. A nyersanyag minden kliphez elkészült, köszönhetően Bikali Sándornak, aki a stúdiózás minden pillanatát megörökítette. Ennek a videósorozatnak az első része debütál nálunk most, ami az album első előfutárát is jelenti egyben. A négy és fél perces „Right place in right time”-ban többek között a Follow The Flow, valamint a Ganxsta Zolee és a kartel bandákban bizonyító Geröly Matyi dobosé a főszerep, de hallhatjuk, láthatjuk még gitáron Takács József "Jozzy"-t, billentyűn Bubenyák Zoltánt (aki nem mellesleg az album hangszerelésért is felelt), szaxofonon Csányi Istvánt, basszusgitáron pedig természetesen Temesi Bercit.
„Matyival régóta ismerjük egymást, de először egy nagy produkcióban, a teltházas Arénában, a „SEVEN”-ben (Kökény Attila, Gitano Nagy Laci, Takács Nicolas, Oláh Gergő, Emilio, Freddie, Gáspár Laci) dolgoztunk együtt pár évvel ezelőtt.” – mondta Berci. „Az ő dinamikus, rock-gospel dobolása ötvöződik a fúziós jazz és a szintén dinamikus rock gitár crossovereként. Nagyon meghatározó szereplője az albumnak ez a rockosabb hangvételű instrumentális dal.”